Az ország bűvésztársadalma egy ideig még biztosan David Stone lázban fog égni. Az úriember a Real Secrets of David Stone című lemezén megemlítette kedvenc gyakorlási módszerét, a száz gyufát.

A fiatal David elvonult a szobájába, magával vitte a kellékeit és gyufásdobozt, benne száz szállal, majd elkezdett gyakorolni. Amikor a mozdulatot sikeresen megcsinálta,, betett egy gyufát a dobozba. Amikor elrontotta, kivette az összeset a dobozból és kezdte elölről. Egy mozdulatot pedig csak akkor mutatott be közönség előtt, ha megtudta azt százszor egymás után csinálni.

Mire jó ez? Azon kívül, hogy kínzó és fárasztó munka, szinte száz százalékos biztonsággal meg lehet vele tanulni egy adott trükköt, hiszen mire elér az ember a százig, addig legalább ezerszer próbálja meg. Ez már akkora szám, ami szinte bárminek a kigyakorlásához elég.

A fogások pontos betanítása mellett a száz gyufa még egy fontos dolgot megtanít: próbára teszi és megedzi bárki állóképességét és elhivatottságát. A száz nagyon nagy szám, még ha nem is tűnik annak. Még egy DL-t is fél óra százszor megcsinálni, főleg akkor ha kilencvenkilencnél újra kell kezdeni. Újra kezdeni pedig muszáj, vagy magadat csapod be.

A száz gyufa tehát nem csak egy gyakorlási technika, hanem az igazi elhivatottság próbája. Kínszenvedés a végére érni, sokan pedig abbahagyják, amikor azt veszik észre, hogy tízig sem bírnak eljutni. De vannak, akik akkor is folytatják, ha századszor is kell visszatenniük az első gyufát a dobozba. A száz gyufának csak az fog a végére érni, aki tényleg érdemes rá. Mint David Stone...

Te milyen szisztéma szerint gyakorolsz?

Többször is utaltam már rá a bogon, hogy a kínai karikák mennyire közel állnak a szívemhez. Sajnos ezt a típust sokan az elavult színpadi darabok közé sorolják, pedig kellő odafigyeléssel igenis szép, művészi produkciókat lehet vele előadni. Nemrég az Ellusionisten jelent meg egy videó, ami "menő kínai karikákat" ígért a megtekintőinek. Mivel a cool bűvészkedés általában a szaggatott elektronikus zenét és a fekete-fehér képet vonzza magával, kissé vonakodva kattintottam a play gombra.

A mindössze negyvennyolc másodperces kis szösszenet után azonban el kell ismernem, hogy Joshua Messado remek munkát végzett. A lassú szaggatott zene, a szakáll és a szigorú nézés persze itt is megjelenik, de az egész rutinból sugárzik a kreativitás és az újító szellem. Végre egy olyan linking rings előadás, ami nélkülöz mindenféle idétlen hajtogatást (táska, fülbevaló, olimpiai jel...) és szükségtelen poénkodást.
Még több ilyet akarok! (Katt a linkre, beágyazni sajnos nem lehet.)

https://www.facebook.com/video/video.php?v=418233778193642

Ki az aki soha nem alszik, ha a falra festjük, megjelenik, szereti a metált, a részletekben rejlik, van a nyomdának és a technikának is? Természetesen maga az ördög, vagyis a balszerencse, amit nem lehet elkerülni, legfeljebb kevésbé súlyossá tenni. Ebben a posztban legutóbbi tapasztalataimat osztom meg veletek a technika ördögéről.

Elolvasom »

...minden trükk 33 százalékkal menőbb lesz tőle!

Wayne Houchin nagysikerű szemináriuma után Kelle Botondék újabb világsztárt hoznak el Magyarországra. David Stone már többször szerepelt itt, a blogon is, a modern bűvészvideókat követők pedig minden bizonnyal nem először hallanak róla. A Real Secrets sorozattal szenzációs sikert arató francia mágus március 28-án lép fel a Leövey Klára Gimnáziumban.

A sok-sok elméleti szájtépés után némi gyakorlati tanáccsal is szeretnék nektek szolgálni. A kártyát szinte minden bűvész szereti, csakúgy, mint a kézügyességét villogtatni mások előtt. A kettő ötvözetéből született meg a kártyazsonglőrködés, vagy divatosabb nevén a Cardistry, XCM. A műfaj elerjedése után a bűvészvilág két táborra szakadt. Az egyik csoport rühelli az XCM-et, a másik pedig imádja. Ennek a posztnak nem célja igazságot tenni, csupán egy kis segítséget szeretne adni azoknak, akik a második táborba tartozónak érzik magukat.

Elolvasom »

Aki követi annyira a blogot, hogy legalább az első bekezdést elolvassa a posztokból, az valószínűleg tudja, hogy nagy tisztelője vagyok az orosz származású kanadai Kate - Ekaterina - munkásságának. A modellként is dolgozó hölgy gyakorlatilag a YouTube segítségével érte el azt, hogy neve világszerte ismert legyen a flourisherek körében. A Handlordzzal történt kisebb nézetelérése és első saját fogásának megjelenése után végre legyártotta saját DVD-jét is, ráadásul rögtön a theory11 szárnyai alatt.

Elolvasom »

Igen népszerű a bűvészkellék-gyártók körében a különböző füstöt előállító termékek forgalmazása. Ezek a kellékek általában igen gyorsan lekerülnek a bűvészboltok polcairól, mivel hamar kiderül róluk, hogy mérgezőek, károsak, vagy csak valamilyen módon veszélyesek. Az alábbiakban megismerhettek néhány jó és kevésbé jó módszert arra, hogy a bűvész füstöt jelentessen meg a kezéből.

Figyelem! Az alábbi kellékek nagy része már egyáltalán nincs forgalomban, mivel egészségre káros anyagot tartalmaztak. Ha mindenképp szeretnétek hasonló trükköt előadni, válasszatok a poszt végén lévő biztonságos alternatívák közül!

Elolvasom »

Bűvészek körében a legnagyobb elismerést a bűvészversenyek jelentik, de tagadhatatlan, hogy a fizetős fellépések mennyisége is szempont. Sajnos rendkívül elterjedt, hogy a bűvészek a hakniműsorokat nem veszik komolyan, lenézik a közönséget.

Sokat gondolkoztam rajta, hogy ez vajon miért lehet így, hiszen sokaknak a hakni jelenti a megélhetést. Az ellenérzés valószínűleg onnan jön, hogy mivel pénzt kapnak az adott szolgáltatásért, munkaként fogják fel azt, ami pedig - mint tudjuk - kerülendő dolog. Ebből adódhat az a paradoxon, hogy azokra a fellépésekre, amikért a bűvész fizet - gondolok itt a versenyműsorokra - heteket, vagy akár hónapokat is készülnek egyesek, ellenben, ha pénzbeli, vagy egyéb juttatást kapa fellépésért, akkor a felkészülés fokát igyekszik a lehető legminimálisabbra csökkenteni.

Félreértés ne essék, nincsen azzal semmi gond, hogy valaki önműködő, de szórakoztató trükköket visz magával. A baj azzal van, hogy egyesek sportot űznek abból, hogy mennyire tudnak tisztességtelenül viselkedni egy megrendelővel szemben (ki hány perccel a fellépés előtt találta ki a műsorát és hasonlók), ami a színvonalat szántszándékkal és célzottan középszerűre állítja be.

Pedig a hakniból származó legnagyobb haszon nem az a néhány ezer forint, amit a végén a kezedbe számolnak, hanem az az öt-tíz névjegykártya, amit utána kiosztasz. Egyszerű matematikus fejjel is kiszámolható, hogy a plusz két-három fellépéssel mennyivel több anyagi haszonra lehet szert tenni, mint  nullával.

A fő szempont azonban nem ez. Hanem az, hogy volt egy ember - vagy egy cég - aki időt, telefonszámlát és pénzt volt hajlandó áldozni azért, hogy téged láthasson aznap. Ez az ember biztost neked térítést, fellépési lehetőséget és újabb potenciális megrendelőket. Ha másért nem, ezért kell megtisztelni azzal, hogy felkészülsz a műsorra.

Egy korábbi posztban említettem, hogy nem csak károgni tudok, és szoktam pozitív példákat is hozni, valamint megígértem, hogy ezt egy újabb bejegyzésben bizonyítom is. Valószínűleg hasonlóképpen gondolkozott Helder Guimaraes és Derek DelGaudio is, amikor létrehozták a Journal of Secrets nevű weboldalt.

A JoS a két bűvész termékeinek népszerűsítése mellett tartalmaz egy manifestónak nevezett szekciót is, amiben részletesen és közérthetően - valamint igen nyers stílusban - kifejtik, hogy mi szükséges ahhoz, hogy valakiből jó bűvész váljon. Lefordítottam nektek az öt kedvencemet, a többi az eredeti oldalon olvashatjátok angol és spanyol nyelven. Szentírásnak venni nem kell egyiket sem természetesen, de elgondolkozni mindenképpen érdemes rajtuk.

A tartalmakat szó szerint fordítottam, a posztban szókimondó, durva szövegek olvashatóak.

Elolvasom »